Szokás szerint kivártak a végső pillanatokig a nemzetközi szinten jegyzett csapatok a piacon. Ebben a cikkben összefoglalom a mai napon történteteket, a bejegyzés pedig folyamatosan frissülni fog. Sajnos nem mindig tudom követni az eseményeket, ezért amennyiben egy-egy transzfer…

Elia a Juventus labdarúgója

2011.08.31. 11:58

A torinóiak 9 millió euróért szerezték meg a holland játékost, aki átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, majd aláírta négy esztendőre szóló szerződését. A Hamburg most 4 milliót kapott a 24 esztendős tehetségért, a fennálló öt milliót pedig 2014-ig törleszti a…

A hírt a Szarkák hivatalos honlapja is megerősítette, ahol továbbá tudatták, hogy a fiatal védő öt éves szerződést kötött az angol klubbal. Az olasz futball igazán ígéretes tehetsége a hátsó alakzat mindkét szélén bevethető, így viszonylag univerzális játékossal…

A 21 esztendős középpályás érkezését a milánóiak hivatalos honlapja tudatta. Így az olasz futball egyik igazán nagy reménységének nem kell jövőre a Serie B-ben tengődnie, a Sampdoria játékosaként. Sajtóhírek szerint a Nerazzurri vezetősége egyelőre kölcsönbe szerezte meg…

Forlán az Interbe igazol

2011.08.29. 19:31

Ezt hivatalos sajtótájékoztatón maga a játékos jelentette be. A 32 éves uruguayi támadót már több olasz együttessel összeboronáltak, például a Juventus csapatával, ám végül a milánói kék-feketék ajánlatára bólintott rá. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint…

A macedón támadó kölcsönbe érkezett az Intertől, miután a két klub vezetősége minden részletben megegyezett az átigazolással kapcsolatban. Tegnap a gólvágó bemutatása is megtörtént a San Paoloban, 60 ezer néző előtt. A nagy érdeklődést főleg annak köszönhették, hogy az…

Elmarad az első forduló

2011.08.27. 08:43

Csütörtök délután Damiano Tommasi- az olasz labdarúgók szakszervezetének elnöke- bejelentette, nem tudtak megegyezni a ligával az új kollektív szerződésről, így sztrájkkal rajtol a Serie A 2011/2012-es szezonja. Tommasi nem túl derűlátó a jövővel kapcsolatban, hiszen…

Sorsoltak az EL-ben

2011.08.26. 17:43

A Bajnokok Ligája csoportbeosztásának elkészítése után ma az Európa Liga következett. Olasz szempontból a Lazio és az Udinese volt érdekelt. A rómaiak nem kerültek éppen könnyű kvartettbe, legkomolyabb ellenfelüknek a Sporting ígérkezik. A "zebrák" pedig az Atlético…

Belehúznak a "farkasok" az európai átigazolási időszak utolsó napjai során, hiszen két komoly játékost szerződtettek le nem oly régen. A védelem megerősítése érdekében Kjaer érkezett a Wolfsburg együttesétől, 2 millió euró ellenében, egy szezonra kölcsönbe. A…

Aquilani a Milan játékosa

2011.08.26. 09:46

A Liverpool hivatalos honlapján tudatta, hogy az olasz középpályás a piros-feketéknél folytatja pályafutását. A klubok között kötött egyezség értelmében, ha a labdarúgó legalább 25 alkalommal pályára lép a 2011/2012-es szezonban, akkor 6 millió euróért kötelező őt…

Csütörtök este rendezték meg az Európa Liga utolsó selejtezőkörét, amely során olasz szempontból mindkét élvonalbeli fővárosi gárda érdekelt volt. A római kékek 6-0-s előnnyel látogattak a Rabotnicki otthonába, ahol 3-1-re nyertek, így 9-1-es összesítéssel kerültek fel a…

BL: a csoportkör

2011.08.25. 18:53

Ma este Monacóban kisorsolták a Bajnokok Ligája főtáblás csapatainak csoportbeosztását, amely során három olasz gárda érdekelt ősszel. Papíron a legnehezebb dolga a továbbjutás szempontjából a Napolinak lesz, ám a Milannak a Barcelona ellen kijárhat két nagy verés. Az Inter…

A kameruni támadó aláírta szerződését az Anzsi Mahacskalához, ahol a hírek szerint évi 20 millió eurót vághat majd zsebre. A gólvágó nagyon eredményes időszakot töltött Itáliában, hiszen nyert két Olasz Kupát, 2010-ben a BL-ben is révbe ért együttesével, valamint egy…

A 26 éves szélső a napokban írt alá a torinóiakhoz, 4 évre. A "zebrák" és a Cesena vezetőségének egyezsége értelmében utóbbi 3 millió euróval gazdagodik, valamint Jorge Martínez játékjogának felét is megkapja, aki anno 12 millió euróért került a Juve…

Hatalmas hangulat és rengeteg szurkoló fogadta az Arsenalt és az Udinese csapatát tegnap este, a Stadio Friuliban, a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének keretében. A hazaiak sok kihagyott helyzet után az első félidő végén megszerezték a vezetést, Di Natale találatának…

Wenger ott lehet a kispadon

2011.08.24. 11:12

A francia vezetőedzőt további két meccsre tiltotta el az UEFA a napokban, hiszen az Udinese elleni első mérkőzésen a lelátóról tartotta a kapcsolatot szakmai stábjával, büntetése ellenére, ez pedig a szabályzat szerint nem megengedett. A mester levélben fordult a szövetség…

A Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének keretében ma este rendezik meg az Udinese-Arsenal párosítás második mérkőzését. Mint ismeretes: az első találkozón a taljánok szoros meccsen maradtak alul az ágyúsokkal szemben (1-0), így természetesen bőven maradt esélyük a…

Hetek óta ment a pletyka a labdarúgó átigazolásával kapcsolatban, azonban a hosszas egyeztetések végére csak most került pont. Az orosz klub hivatalos honlapján tudatta, hogy a kameruni támadó náluk folytatja pályafutását. Szerdán még részt vesz a szerződése aláírása előtti…

Kiütötte a Napolit a Barca

2011.08.23. 14:27

A Gamper Kupa keretében az FC Barcelona a Napoli gárdáját fogadta hétfő este, a Camp Nouban. A katalánok könnyed győzelmet arattak, hiszen Fabregas találatával, Keita, Pedro és Messi (2) góljaival 5-0-ra intézték el az égszínkékeket. Walter Mazzarri tanítványai képtelenek…

A szezon kezdete előtti utolsó gálamérkőzést a Juventus és a Milan vívta meg egymással, a Berlusconi Kupa keretében. A piros-feketék Boateng és Seedorf remek találataival már az első félidőben 2-0-s vezetésre tettek szert. A folytatás során a "zebrák" erejéből…

Tegnap megkezdte a nemzetközi kupaporondon a menetelését a Lazio és a Roma. Előbbiek a Rabotnicki csapatát fogadták hazai pályán, s nyertek 6-0-ra, utóbbiak pedig 1-0-s vereséget szenvedtek a Slovan vendégeként. A római kékek mérkőzésén Cissé (2) és Klose mellett Mauri,…

A firenzeiek hivatalos honlapja tudatta, hogy sikerült leigazolniuk a 28 esztendős középpályást a Genoa csapatától. A francia futballista a 2010/2011-es szezon tavaszi felét kölcsönben az Internél töltötte, amely során teljesítményével felhívta magára a "violák"…

Lucio hosszabbított!

2011.08.17. 19:40

Az Inter csapata hivatalos honlapján tudatta, hogy a brazil védő új,  2014-ig szóló kontraktust kötött aktuális együttesével. A bejelentés egyetlen szurkolót sem érhetett meglepetésként, hiszen a játékos korábban leszögezte: a Nerazzuri tagjaként képzeli el a jövőjét. A…

A Bajnokok Ligája főtáblájáért szóló utolsó selejtezőkör keretében rendezték meg kedden este az Arsenal-Udinese párosítás odavágóját, Londonban. A mérkőzésen az ágyúsok csupán minimális előnyt tudtak kiharcolni, ami a pályán látottakon túl szintén biztató lehet az…

Udinese: jön a nagy túra!

2011.08.15. 13:09

Belehúztak az udineiek a "tutiba", azért tíz olasz szurkolóból őszintén érdekelne, vajon mennyien gondolják úgy, hogy lehet esélyük a "zebráknak" az Arsenal ellen? Egy nemzetközi színtéren tapasztalt gárda fogadja a Guidolin-tanítványokat kedden este, a londoni…

süti beállítások módosítása