Doni a Liverpool kapusa
2011.07.16. 09:28
Bár pár hete még nem sikerült a megegyezés, s úgy tűnt; a felek között megszakadnak a tárgyalások, de végül a brazil portás, illetve az angol klub megállapodott egymással, amit a "vörösök" tegnap hivatalosan is bejelentettek. A hálóőr az elmúlt két évben nem védett túl sokat tétmérkőzéseken, Pepe Reina mögött sem fog sokszor szóhoz jutni. Gulácsi Péternek pedig minél előbb távoznia szükséges...
Az átigazolással kapcsolatban Damien Comolli, a Mersey-partiak igazgatója adott tájékoztatót. Azzal kezdte mondandóját, hogy mindenki nagyon boldog most a vezetőség körében, mert egy fantasztikus kesztyűst tudtak magukhoz csábítani, aki rettenetesen sok tapasztalatot gyűjtött össze az olasz labdarúgás világában. Hozzátette: Reina mögé mindenképpen venni akartak valakit, hiszen amennyiben megsérül a spanyol, akkor hatalmas bajban lehetett volna az együttes, ha csupán Gulácsi áll a rendelkezésükre. Fontosnak tartotta megjegyezni; Doni pontosan tisztában van a jövőbeli szerepével, amit elfogadott, s ez nagyon jót tehet az öltözőn belüli hangulatnak. Comolli a dél-amerikai sűrű dicséretével zárta, szerinte rendkívül illeszkedik az angol futballba, mivel magas, gyors, valamint megbízhatóan teljesít a levegőben és a földön egyaránt.
Talán Stekelenburg előtt megnyílt az út az Örök városba? A sokszoros holland válogatott a "farkasok" ajánlatára vár, azonban egyelőre Walter Sabatini nem vette fel vele a kapcsolatot, viszont egyértelmű: Lobont egyedül nem megoldás...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.