Az AS Roma fiatal támadója az Atalanta ellenében megszerezte első találatát a Serie A 2011/2012-es kiírása során, új klubja kötelékében. A játékos eddig is viszonylag sokat szerepelt a sajtóban, ám a gólját követően még több újságíró kíváncsi a véleményére, várja esetleges aranyköpéseit, mert abból szintén akad bőven. A tehetséges csatár a napokban beszólt Guardiolának, valamint tudatosította az őt faggatókban: a hétvégi Lazio-Roma hevében ég. Elég korán kezdett el pörögni a rangadóra.

Krkic úgy kezdte egyik nyilatkozatát, hogy szinte mindenki a soron következő összecsapásukról beszél, ami természetesen sokkal többet jelent a szurkolóknak, illetve a futballistáknak, mint csupán egyszerű három pontot. A győzelemért harcolnak vasárnap este, csak a sikert tartják elfogadható eredménynek a Lazio ellenében. Hozzátette: a napokban elemzett pár videót az elmúlt évek hasonló párosításairól, és szerinte sokkal szenvedélyesebb, jobb meccsek ezek, mint az El Clásico csatái. Végül azzal zárta: reméli képesek lesznek felülkerekedni riválisukon, viszont álmai tökéletes beteljesedésének az számítana, ha ő ehhez kiváló produkcióval, esetleg góllal tudna hozzájárulni.

Egy másik interjújában a Barcelonában eltöltött utolsó időszakára gondolt vissza, s kicsit érdekes hangvételben vélekedett a végső két esztendőről, nem úgy, mint azt búcsújakor tette. Elmondta: hiába tette oda az összes edzésen maximálisan magát, egyszerűen Guardiola nem adott számára bizonyítási lehetőséget, ez a tény pedig enyhén bántja őt. Aláhúzta, tavaly teljes motivációs hiányban szenvedett, mivel egy labdarúgó meccseken akar szerepelni, a drukkereknek bizonyítani, azonban erre ő alig kapott esélyt. Így amellett határozott, hogy nyáron távozik a gránátvörös-kékektől. Néha próbált kommunikálni akkori mesterével, de nem mindig találta meg vele a közös hangot, ami abszolút kizárta a maradását. Egyenesen kijelentette, ha Pep hívná vissza, akkor nem feltétlen tenne eleget a kérésének. Szurkolóként ennek ellenére állítja: Guardiola a lehető legkiválóbb tréner, aki a Barcelona gárdáját irányíthatja. Sajnálatára aligha fog vele valaha játékosként számolni, tehát Spanyolországban neki vélhetően nincsen jövője.

forrás: azzurri.co.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://campionato.blog.hu/api/trackback/id/tr953295591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása