Allegri: fáradt a csapatom

2011.09.30. 15:55

Az AC Milan a Bajnokok Ligája második csoportkörében 2-0-ra legyőzte a Plzen együttesét, ezzel pedig megtette az első komoly lépést a továbbjutás felé. Igaz, a Barcelonában abszolvált döntetlen legalább ekkora eredménynek felfogható. Massimiliano Allegri természetesen elégedett volt játékosai hétközi produkciójával, ám kissé félti őket a vasárnapi torinói kiruccanástól, ahol a Juventus lesz majd a riválisuk.

A Rossoneri mestere azzal kezdte, hogy rendkívül fontos volt a három pont begyűjtése szerdán a csehek ellen, mivel így van igazán értelme annak a fantasztikus 2-2-nek, amit a katalánokkal szemben értek el, ráadásul idegenben. Hozzátette: a színvonal nem volt mindig kimagasló, néhol hullámzó teljesítményt láthattak a nézők, de úgy érzi, összességében a sikerük jogosságához nem férhet kérdés.

A szakember kitért Zlatan Ibrahimovics visszatérésére, a svéd óriás egy apróbb sérülést követően újra pályára léphetett a BL-ben. A klasszis támadó igazolta képességeit, mert egy találattal, valamint egy gólpasszal vétette észre magát. Allegri szerint Ibra szinte felbecsülhetetlen értéke a piros-feketék keretének, akinek -adottságain túl- fizikai teherbírása sem éppen átlagos.

Végül a Milan vezetőedzője előretekintett, és szóba hozta a vasárnapi csúcsrangadót. Úgy fogalmazott: közel egy hónapja kénytelenek ugyanazokkal a labdarúgókkal felállni majdnem minden meccsükre, ez pedig természetesen rettenetesen sok energiát kivesz az egyelőre még egészséges futballistáiból. Jelentősen könnyebb lenne alakulata dolga a hétvégén, ha Pato és Robinho tudására is számíthatna, hiszen akkor több variációs lehetőséggel rendelkezne, esetleg pihenhetne pár túlterhelt kiválósága- vélekedett. Utolsó mondatával viszont kompenzálta eddigi panaszait, nyilván ő szintén a győzelem katarzisa miatt űzi ezt a sportot ilyen formában, tehát semelyik találkozójukat sem tekinti felesleges tehernek, pláne nem a legrangosabb európai kupasorozat küzdelmeit.

Biztosan Antonio Conte is szívesen vívna hetente két mérkőzést klubja élén.

A bejegyzés trackback címe:

https://campionato.blog.hu/api/trackback/id/tr783267931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása