Roma 1-2 Cagliari, szokásos rajt a hazaiaktól
2011.09.11. 17:55
Ismét katasztrofálisan kezdte a bajnokságot az AS Roma. A fővárosiak utoljára a 2007/2008-as kiírás során voltak képesek megnyerni első mérkőzésüket a pontvadászatban. Ezúttal a Cagliari bizonyult számukra túl nagy falatnak, mivel Luis Enrique tanítványai nulláztak a szigetlakók ellen. A spanyol mesterre közben egyre komolyabb nyomás nehezedik, mert egyelőre csupán egy meccsen bizonyult győztesnek a csapatával, a Vasast azért lelépték a Puskás Ferenc Stadionban abszolvált előadásukon, de az természetesen senkit sem érdekel.
Unalmasan indult el a párharc, helyzetről a szünet előtt alig-alig beszélhettünk, ám azért pár veszélyes szituációnak örvendhettünk szerencsére. Bár talán még a két együttes igazán fanatikus szurkolóinak tenyere sem verejtékezett ezek okán, maximum a nagy hőség miatt. Egyébként a vendéglátók mezőnyben valamivel hatásosabbnak tűntek az első fél óra alatt, azonban Ficcadenti labdarúgói felnőttek ehhez a kalandhoz, képességbeli korlátaik dacára a védekezés, valamint a kontrázgatás kiválóan ment nekik.
A 35. percben Pjanics ráunt társai szerencsétlen passzolgatására, 16-17 méterről a lövést választotta, Agazzi óriási bravúrral hárított, a kipattanó Osvaldo elé keveredett, viszont ő már lesen tartózkodott.
A 39. minutumban Bojan tüzelt madártávlatból, Agazzi újra öklözve védte a próbálkozást.
A 43. játékpercben kijött a szorításból a Cagliari, aminek majdnem meg lett az eredménye. Ribeiro 14 méterről bemutatott, életerős löketét Stekelenburg szögletre ütötte. A sarokrúgást kicsiben oldották meg a szardíniaiak, az akció lezárásaként Biondini emelt 17-18-ról a felső kapufára.
A pihenőre tehát 0-0-s állással vonulhattak a felek. Úgy tűnt, hogy a házigazdák zsebre tehetik ezen a délutánon mindhárom pontot, hiszen kevés gárda tud szinte egy teljes találkozót kibekkelni. Astoriék a Stadio Olimpico gyepén kis túlzással mást nem nagyon tettek.
A folytatást jobban nyitották a sárga-bordók! Ugyan tiszta ziccerig nem jutottak, ám Contiék térfelén tartották magabiztosan a játékszert, adogattak egymáshoz, azonban a velük szemben felállt fal ellenszerét egyszerűen nem találták.
Az 56. percben Cossou kis híján megszerezte alakulatának az előnyt! 22 méterről vette célba Stekelenburg felségterületét, majdnem a bal alsóban kötött ki a bogyó.
Kicsit több mint egy óra elteltével Borriello centiméterekre került első találatától! A jobb szélről Totti rakta át neki a golyót a hosszúra, a fiatal támadó combbal a ketrec irányába továbbította a játékszert, Agazzi hihetetlen mozdulattal tolta ki azt a mészcsík közvetlen közeléből.
A 68. játékpercben Conti megint túljárt régi kenyéradója eszén, illetve nyilván ősrómai édesapjának szintén apróbb bosszúságot okozott a góljával. Agostini akarta beadni a bal oldalról a futballista fejére a lasztit, alaposan elméretezte az emelést, de José Angel kisegítette, a rutintalan hátvéd a csatárra bólintotta a labdát, aki köszönte szépen, és a tizenegyespont környékéről laposan a jobb sarokba helyezte azt, 0-1. Angel nem sokkal később piros lapot kapott, mivel csúnyán elkaszálta egyik ellenfelét.
A 79. percben Totti egalizálhatott volna! A tizenhatos előteréből jutott szabadrúgáshoz, brutális bombája pont oda repült, ahol Agazzi állt, így a portás komoly nehézségek árán hatástalanította a kísérletet.
A hivatalos ráadás végső pillanataiban El Kabir eldöntötte az összecsapást! A csereként bizonyítási lehetőséghez jutó középpályás felfutott a jobb oldalon, majd 10 méterről mesterien a hosszú alsóba vágta a golyót, 0-2.
A 97. minutumban De Rossi szépített, ennek ellenére kínos vigyorral az arcán vakargatta a haját a Capitano Futuro. Luis Enrique második kudarcán esett át rendkívül rövid időn belül a Giallorossi kispadján. Lassacskán össze kell szednie a labdarúgóit, mert Olaszországban nem tart sokáig a türelem a drukkerek, a vezetők részéről. Ráadásul Bojan ugyancsak padlót fogna, ha bizalmi emberét eltávolítanák.
Roma 1-2 Cagliari (0-0)
Roma: Stekelenburg - Rosi (Gago), Burdisso, Heinze, José Ángel - Perrotta, De Rossi, Pjanic, Osvaldo (Borini) - Totti - Bojan (Borriello)
Cagliari: Agazzi - Pisano, Canini, Astori, Agostini - Biondini (Rui Sampaio), Conti, Nainggolan, Cossu (El Kabir), Nené - Thiago Ribeiro (Ibarbo)
Gólok: Conti (0-1), El Kadir (0-2), De Rossi (1-2)
forrás: sporthirado.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.