Bojan napokon belül a Roma játékosa lesz
2011.06.22. 12:55
Minden apró kérdésben megegyezett Sabatini és a Barcelona illetékesei a labdarúgó klubváltásával kapcsolatban, így már csak neki kell aláírnia öt esztendőre szóló kontraktusát. Az 1990-ben született támadóért 10 millió eurót fizetnek ki a fővárosiak, azonban az üzlet egyik záradéka alapján a katalánok 15 millió euróért visszavehetik őt a 2012-ben kezdődő idény előtt- írják egybehangzóan spanyol és olasz újságok.
Luis Enrique nem titkolt célja, hogy a mostani átigazolási időszakban pár, régebben az ő irányítása alatt ténykedő fiatalt, elcsábítson a "farkasokhoz". Az első "áldozat" vélhetően Bojan Krkic lesz. A csatár menedzsere egy-két hete úgy nyilatkozott: ügyfelének állandó bizonyítási lehetőségre van szüksége, amit nem kap meg a gránátvörös-kékek kötelékében, ezért muszáj új alakulat után nézniük a nyáron. Az AS Roma vezetősége, főleg spanyol trénere, rendszeresen szorgalmazta a kiválóság megvásárlását, és, nem túl hosszú tárgyalásokat követően, létre is jött a megállapodás. Ugyan hivatalos bejelentés még nincsen, ám a hírértéket növeli; a két csapathoz közelálló médiumok szinte tényként közlik a transzfer nyélbe ütését.
Nem megerősített információk szerint az ék évi 2 millió eurót vághat zsebre következő gárdájánál, ami busás jövedelemnek nevezhető. A sajtónyilvánosság előtti bemutatás csak Di Benedetto szándékaitól függ, ez még egy darabig elhúzódhat, olvasható ki a korábban említett oldalak, lapok híradásaiból.
Krkic szignózása valószínűleg csupán formalitásnak tekinthető, mivel nem oly rég elárulta: az összes komoly megkeresés érdekli, távozni szeretne nevelőegyesületétől, méghozzá oda, ahol szükség van a tudására. A Giallorossinál utóbbi feltételével nem akadhat problémája, a bajnokság egyik legnagyszerűbb gólzsákjaként tarthatják majd számon a tehetséget, mert a sporthoz való hozzáállása még a profik között is kivételesnek látszik, nem beszélve hihetetlen képességeiről.
forrás: azzurri.blog.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.