Kihullott az A-csoport
2011.07.17. 13:07
A Copa América 2011-es küzdelmei a negyeddöntőknél járnak, amiből kettőt le is játszottak a tegnapi nap folyamán. Kolumbia hosszabbításban kapott két góljával kiesett Peruval szemben, míg Argentína számára Uruguay bizonyult túl nagy falatnak. Az 1-1-es állás következtében a…
Doni a Liverpool kapusa
2011.07.16. 09:28
Bár pár hete még nem sikerült a megegyezés, s úgy tűnt; a felek között megszakadnak a tárgyalások, de végül a brazil portás, illetve az angol klub megállapodott egymással, amit a "vörösök" tegnap hivatalosan is bejelentettek. A hálóőr az elmúlt két évben nem…
Jobbhátvédet vett az Inter
2011.07.15. 14:45
25 éves védőt szerződtettek a milánóiak Brazíliából. Jonathan eddig a Santos együttesénél pallérozódott, s viszonylag későn került az európai klubok látókörébe. A játékos négy esztendőre szóló megállapodást kötött a kék-feketék vezetőségével, pedig csupán 2010…
Cissé a Lazio kötelékében- hivatalos
2011.07.14. 09:17
Ahogyan egy korábbi bejegyzésben említésre került, a francia támadó a fővárosiakhoz igazolt. Gyorsan pörögnek az események, hiszen időközben megtörtént a futballista bemutatása is. Ugyan részletekbe nem ment bele a "sasok" vezérkara, de nem megerősített információk…
Copa: a negyeddöntők párosítása
2011.07.14. 07:00
A 2011-es Copa América csoportmérkőzései magyar idő szerint ma hajnalban véget értek. Hosszas vergődés után mindhárom favorit továbblépett a négyeséből, így komoly meglepetés ezen szakaszában a tornának nem érte a szurkolókat. A kiírás értelmében már a legjobb nyolc…
Szétesik az Udinese?
2011.07.13. 10:13
A 2010/2011-es kiírásban hihetetlen produkcióval rukkolt elő Francesco Guidolin együttese, hiszen elhódították a BL-selejtezőt érő pozíciók egyikét a pontvadászatban. Az öröm, az ünneplés hevében számos ígéretet kaptak a szurkolók a vezetőktől, miszerint nem távoznak a…
Argentína 3-0 Costa Rica, megmenekült a házigazda
2011.07.12. 10:47
A Copa América 2011-es megmérettetései az A-csoport záró összecsapásával folytatódtak, amely során Argentína legjobbjai és Costa Rica "vegyes csapata" (U22, ill. 5 túlkoros) mérkőzött meg egymással. A hazaiak rendkívül görcsösen futballoztak, így hihetetlenül sok…
Inler a Napoli színeiben folytatja
2011.07.11. 19:06
A 2010/2011-es kiírás egyik- ha nem- a legnagyobb meglepetéscsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a svájci kiválóságot. A török felmenőkkel rendelkező tehetség 2007-ben írt alá az Udinese együtteséhez, ahol beverekedte magát a kezdőbe, majd számos…
Kolumbia 2-0 Bolívia, csoportelsők a "kávékészítők"
2011.07.11. 08:23
A Copa América 2011-es küzdelmei a harmadik csoportkörrel folytatódnak ezekben a napokban, az első mérkőzés keretében Kolumbia és Bolívia lépett pályára. A Quinteros-tanítványok csak abban az esetben mehettek volna tovább, ha legyőzik riválisukat, azonban ez most nem sikerült.…