Malesani: nyerni fogunk!

2011.10.22. 11:06

Igazán pikáns mérkőzést rendeznek a Serie A nyolcadik fordulójának szombati játéknapján, hiszen a Juventus látja vendégül a Genoa együttesét ma este. A hazaiak az elmúlt héten prezentált gyenge produkciójuk ellenére még mindig vezetik a tabellát, riválisuk egyelőre hullámzóan teljesít, csupán a tizenegyedik pozíciót foglalja el a bajnokságban. A két vezetőedző gondolatai a "Tovább" szóra kattintva elolvashatók.

 Antonio Conte elmondta a találkozóval kapcsolatban: hitvallása szerint nem a játékrendszertől függ a legnagyobb mértékben egy csapat eredményessége, hanem főként a labdarúgók mentalitása, hozzáállása, illetve elszántsága lehet döntő a végkimenetel szempontjából. A szakember hozzátette, szerencséjére olyan középpályások alkotják a Bianconeri keretét, akik mindkét általa preferált felállásban (4-1-4-1, 4-4-2) képesek nagyszerű futballt nyújtani, ennek rendkívül örül. Szóba hozta a sérülteket is Conte, Buffon a kulcscsontját ütötte meg valamikor, ennek ellenére vélhetően nem lesz gond, ha védenie kell. Vidal szintén készen áll adott esetben a szereplésre, azonban a Juve számára most egy kisebb erőltetett menet következik, ezért kockáztatni felesleges az egészségüket. Végül kitért a Genoa alakulatára ugyancsak a mester, technikás gárdának tartja őket, akik nem rajtoltak reménytelenül idén, így veszélyesek mindenkire az élvonal mezőnyéből. Del Piero dicséretével zárta nyilatkozatát, látja a legendán az akarást, mert hihetetlen odaadással edzett egész héten, ezért valószínűleg kap majd valamennyi időt a hamarosan távozó támadó.

Malesani úgy fogalmazott: teljesen tisztában van a hadrenddel, amivel felveszik a kesztyűt a "zebrák" ellen, de természetesen nem hajlandó belemenni ennek részleteibe. Kemény, nehéz csatára számít a tréner, ám csak a győzelmet gondolja elfogadhatónak a fekete-fehérek új stadionjában. A szaktekintély egyébként a Parma és a Fiorentina élén korábban már felülmúlta az öreg hölgyet, ezt akarja újra megismételni.

forrás: olasz-foci.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://campionato.blog.hu/api/trackback/id/tr983321571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása